2016. március 15., kedd

Kerti munkák - ez törént eddig idén

Röviden nem fogok tudni írni róla, szerencsére már annyi mindent megcsináltunk, de még közel sincs vége, pont a lényeg, a vetés maradt el a nagy nehezen előkészített ágyásokba, mert a tegnapi szikrázó napsütésre ma kaptunk egy kis havasesőt:-( Inkább maradtunk volna az eddigi borongós időnél tegnap is és ma is, most szívesen felcseréltem volna a napsütést, mert akkor be tudtuk volna fejezni...

Múlt héten nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak, de mindkettő jogos lett volna. A sírás azért, mert a takart ágyásokat elkezdtem kibontani és egyből kiderült, hogy ezt biza ásni kell. A nevetés pedig azért, mert nagyon örültem annak, hogy az ősszel elduggatott ágyásszegélynek szánt macskamenták megeredtek. Minden ágyásba 17-18 bokrot számoltam, szóval 9(ágyás)x18 (bokor)x3 hajtást duggattam el amiből hol három, hol kettő, hogy egy hol egy sem eredt meg, de ahol nem sikerült oda jutott máshonnan, szóval a szegély teleptést igen sikeresnek könyvelem el.

Ilyen állapotban volt a föld a kitakarás után.

Szemtorna - tessék megtalálni a macskamentát!

Azon felül, hogy 7 ágyást ásni kell akad még teendő rendesen, ugyanis minden tele van tyúkhúrral, árvacsalánnal és valami veronikafélével.

Az epret keresni kell. Még nem volt hozzá lelki erőm.

A szalmás részen egy fokkal jobb.
Szombaton megmetszettem a málnát, már csak az volt hátra és nekiestem az ágyásszegélyeknek. Végig térdeltem őket és ásóvillával átforgattam 5 ágyás szélét és botokkal megjelöltem a macskamentákat, hogy ásás, vetés stb közben nehogy megtiporjuk őket. 4 még mindig hátra van, mert elég pepecs munka. Kitakartam azt a 4 ágyást amibe hamarosan vetni fogunk, egy vékony réteget hagytam rajta amit Apa elkezdtett ásóvillával beforgatni. Kettőt tegnap meg is csinált, a másik kettő jött volna ma és vethettünk volna, de az eső ismét közbeszólt.

Itt még csak egy ágyásról szedtem le a szalmát.

Körbetérdelve, ásás előtt.
 Ezeket a képeket már reggel készítettem.

A kapu bal oldala. 

- Kerítés előtt egy hosszú vegyes ágy lesz. Itt volt tavaly a málna, idén pedig költözik az első kertből az összes törzsre oltott ribizli. Ősszel már ültettem ide pár tő árvalányhajat,  tollborzfüvet és fehér nyári orgonát amit én hajtattam, közéjük jönnek a birizlik, előttük pedig egynyáriak lesznek. Előre a birizlik helyére pedig áfonyát szánok, mert ott a kivágott fenyők miatt tutira savanyú lesz még egy ideig a talaj.

- A hosszú ágyás előtt van a két eper ágyás , az egyik sima, a másik folytontermő közepükben egy körte és egy őszibarack fa lesz.

- Hátul a kerítésnél egy nagy évelő ágyás van, a két téglával kirakott ágyásba pedig mennek a zöldsik közepükön egy egy indiánsátor futtatóval. 

A felásott ágyásba mennének a magról vetettek, a hátsóba pedig a palánták a jól bevált karotnos módszerrel.


 A kapu bal oldala:

A felásott ágyásba szintén a magok futtatóval, a hátsóba pedig szintén a palánták. A gyerekkád mellettibe szintén palánták. Ez lett volna az üvegház helye, de mégis úgy döntöttem, hogy kell, mert mégsem férünk el. A szőlős ágyásból kiszedtem az epreket, mert ott lesz a borsó az utolsó ágyásban pedig a sóska, spenót, mángold és a torma, közepén a cserkófa. ez után az ágyás után terbvben van egy kerítés kerítéstől kerítésig és ez a csík lenne az állatoké, ahol most a szalma,  a lomok, a komposzt és a nyulak vannak.



A halomra Apa azt találta ki,  hogy locsoljuk be, tapossuk meg és takarjuk le, hogy hamarabb összeessen, beinduljon.

SOS munkák amik még ránk várnak: 2 ágyás felásása, 4 ágyás szegélyének körbetérdelése, az eper gyomlálása, a málnához odahordani a tavalyi komposztot, ribizlik átültetése, a virágágyások gyomlálása, előkészítése, magok vetése földbe, cserépbe. Még egy magot sem vetettem idén, nem is tudom, mi van velem.

És az ilyen rusnyaságok eltávolítása is még rám vár.

Az első kertben sem unatkoztam, mindent megmetszettem, végig térdeltem a rózsás kertet is ahová tavaly elülettem pár tő évelőt. Még van pár lyuk ahová még vetek magot.

Ezek rózsaszín és piros rózsák, ide fehér díszgyertya és macskamenta került. szeretnék még közéjük pár ernyős verbénát.

Fehér és rózsaszín rózsák vannak, itt lesz szegélynek palástfű, macskamenta, lila és fehér zsálya, a rózsák között pedig lesznek  évelő szarkalábak, kasvirágok és ide is kerül majd verbéna. Ezt várom most a legjobban, hogy hogyan fognak mutatni.


Van egy kóbor díszhagyamánk. Tavaly már virágzott. valahogy magról kerülhetett ide, mert minden évben csak néztem, néztem, hogy mi lesz belőle, de nem virágzott. Már majdnem kiszedtem amikoris tavaly meghozta első virágát.
Ez az ágyás már Töpimentesítve van. Itt van a nagymamám futója, a kerítésen túl lila orgona, az ágyásban macskamenta, füzérajak, bugás lángvirág, orbáncfű és palásthű. Idén vetettem törpe szarkalábakat, japán haranglábat és nagyon kíváncsi vagyok erre is, hogy kikelnek-e.
A diófa alatti ágyásban a tavalyi vetés szépen kikelt. Ezt az ágyást nem kapirgáltam fel ami eléggé bántja a szemem, de tele van magonccal és még várok, hátha kisül belőle valami jó.

Tavalyi vetés.

Ez is.



Bátor párfányok is vannak.

Bőrlevélből csak kettő virágzik. Azok nem amiket a kutya széttiport és azok sem amik virágoztak télen. Sajnos ők vannak többségben.

Kezd színesedni a tavaszi ágyás. Imádom.





Reggeli kávézós látvány a teraszról. Jó lesz ugye?


A nagy ágyást is befejeztem. Kész a szegély, ráhordva a komposzt és diólevéllel van takarva. Tavaly is bejött ez az előző évi diólevél takarás és van belőle bőven.

Itt még nincs teljesen kész.

Itt már igen, csak nem látszik a naptól:)

Megterveztem a terasz előtti részt is a diófa alatti ágyásig, hogy ne legyen olyan kopárka. A tégla placcról lemondtunk, inkább szeretnénk füvet egy úttal a már meglévő járdáig, párhuzamosan a terasszal, a kis út és a terasz közt pedig virágok.

Új virágágyás tervezési módszerem: Különböző színű és méretű cserepek, majd fotó és rajz és tudom, hogy hány tő virág is fér el.

A sarokra 3 szellőrózsát szeretnék 4 himalájai gólyaorral, mellé 1 hosta, aztán 5 tollbuga, aztán 5 nagy völgycsillag, ismét 1 hosta és végül 5 párfrány. Páfrányt, tollbugát Nagymamámtól, gólyaorr van egy pár, majd osztok, szellőrózsát és hostát kell vennem, völgycsillagot meg valahonnan vadászni.

Hát ennyi. Jó sok minden történt, de még mindig van mit csinálni.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a veteményes elrendezése, hasonlóra törekszem én is, csak jóval kisebb konyhakertben. A makettezés a cserepekkel nagyon kreatív ötlet.:)

    VálaszTörlés
  2. Eltelt pár év amire ráéreztem, hogy milyen legyen. Eddig csak azt éreztem, hogy jó, meg minden, de nem az igazi. Arra is rájöttem, hogy egy kertet nem lehet csak úgy ukmukkfukk megcsinálni. Ez, hogy lépésenként haladok kisebb hibalehetőséget ad, egy baja van, hogy évek kellenek hozzá.
    Az első kertben is még van egy sarok (pont a kapuval szemben) amit nagyon rendbe kellene kapni, remélem, hogy idén az is meglesz, mert akarva akaratlan oda téved a szemem, de ahhoz férfi kéz kell.
    Már tavaly is cserepeztem, gondoltam leírom, mert így elég egyszerű felmérni, hogy hány tő virág kell. Persze egy picit nem árt képben lenni, hogy mekkora hely kell egy adott növénynek, hogy ne legyen foghíjas vagy túlzsúfolt. Én a mocsaryevelo.hu-n szoktam nézegetni a m2/db-ot, mert az tuti, hogy úgy van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper a Mocsáry kertészet honlapja, amióta ajánlottad folyamatosan böngészem!
      Köszönöm.

      Törlés
    2. Nagyon jól összerakott honlap, kár, hogy nem lehet náluk rendszeresen vásárolni. Tavaly sikerült kétszer kikönyörögnöm pár tő virágot, elég sokat kellett rá várni, de nagyon örültem, hogy végül kiszolgáltak, megérte a várakozást. Mondjuk lehet, hogy csak azért, hogy megszabaduljanak Tőlem:-))) Idén a Beretvás kertészet nyílt napjára szeretnék elmenni, mert elég sok különleges virágot árulnak. Légvonalban 18 km, csak köztünk van a Duna, de nem baj, legalább kompozunk egyet:-)

      Törlés
  3. Jó sokat ténykedtetek! De nagyon szép lesz! A veteményes nagyon-nagyon tetszik!!! De a diófa alatti ágyás is olyan mutatós lett!! Frankón megtervezted és megvalósítottad!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igyekszem! "Tiszta udvar, rendes ház" tábla a cél:-)

      Törlés
  4. Annyira jó nézegetni ezeket a képeket, és olvasni ezt a beszámolót!! Olyan mintha kicsit magamat látnám, remélem én is eljutok majd eddig, hogy ennyi szép ágyásom legyen. Hány éve csináljátok? Épp tegnap jött nekem is az ötlet, hogy téglával körbe rakjak egy kis területet, csak nálam még minden kisebb egyenlőre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      2011-ben költöztünk ide, 2012-ben már volt konyhakertünk, de csak 2014-ben kezdtük el rendezni a kertet.
      ez az első kertes bejegyzésem:
      http://aranyalma2012.blogspot.hu/2014/04/es-itt-kert.html
      ez meg az első konyhakertes:
      http://aranyalma2012.blogspot.hu/2014/06/konyhakertunk.html
      Bontott téglával az a tapasztalatom, hogy úgy a legjobb rakni, hogy ne legyen útban a fűnyírónak, szóval be kell süllyeszteni a földbe. Rengeteg téglát lerakosgattam az első kertben, a konyhakertbe nem jutott annyi amennyi kellett volna, de most nem bánom, mert az összeset be akarom ásni, mert az utakat nyírni szeretném és nem kapálni.
      Jobb oldalt van kereső a blogon belül, ott a tereprendezés-re és a bontott tégla-ra ha rákeresel kiadja a bejegyzéseket.
      Sok idő nem, "csak" sok munka kell hozzá, de azzal a tempóval amivel Te haladsz gyorsan fog menni!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...