Apával bánatosan gubbasztottunk a használhatatlan hálószobánkban amikor meghallottuk, hogy valaki dudál.
Ismét a F. Szöv. egy tagja jött harmadmagával, mosdókagylóval ÉS egy csomó gipszkartonnal.
A fürdőben a napfénytetőt meg kellett szüntetni és a háló menyóját kartonozni kellett.
A szomszéd fiú építésznek tanul, ezért jött ő is gyakorlatra.
Édesapám a héten hozta a sok sok szigetelőt és kéménytéglát (boltvezetőuncsitesó puhos férje a segédmunkásával horror összegért felépítette a kéményt, hogy legalább a kályhával tudjunk tüzelni, elvégre csak november volt ),tehát az időzítés nem is lehetett jobb.
Behordtunk mindent a nappaliba, örömködtünk egy kört, hogy ismét van segítségünk és nekiláttak a fiúk a kartonozáshoz. Közben egy másik kedves ismerős a vízhálózatot rázta gatyába, mert a fürdőben az is szétment, így vizünk sem volt. Több csövet cserélni kellett, mert a rézcsövek elég rosszul viselték az éghajlatunktól elég rendesen eltérő klímát.
Érdekesség: a lázmérőt a tűztől legtávolabb eső ponton tároltuk zárt ajtó mögött, szekrényben, dobozban és még így is használhatatlanná vált.
Szóval, vissza a mederbe: kevés idő, sok dolgos kéz, több szálon futó események sorozata, melynek az lett a végeredménye, hogy a nap végére mindenki elvégezte amiért jött. Természetesen ismételten örömködtünk egy kört, majd hullafáradtan beestünk boltvezetőuncsitesóhoz.
A hajam (vastag szálú, derékig érő, enyhén hullámos) akkortájt elég rémisztő volt,kínszenvedés volt a hajmosás annyira kiszárította a csiszolás mellékterméke.
A képeim jelentem elfogytak, úgyhogy innentől kezdve kérek mindenkit, hogy bízza a képzeletére.
Miután elolvasta a mondatot csukja be a szemét, koncentráljon erősen és a kép meg fog jelenni, ígérem :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése