2014. április 25., péntek

Pár gondolat a tervezés fontosságáról és az örökség értékéről

Biztos ez a ramaty idő hozta ki belőlem ezt a mélabús bejegyzést, előre elnézést kérek. Nem ilyen szándékkal indultam neki, de ez lett belőle. Sorry

Tervezés:

Apósom szerint minek tervezni, beszélni róla addig amíg nincs rá a megvaló.           

Szerintem meg pont konkrét terveink visznek minket előre, hogy legyen mindig egy rövid és hosszútávú részletes terv ami a szemünk előtt lebeg és ezáltal motivál minket. Itt most nem arra gondolok, hogy szeretnénk egy tehermentes otthont kandallóval, gyerekszobával, előszobával, szép konyhával sattöbbi, hanem hogy milyen kandallót, milyen gyerekszobát, milyen előszobát.......Minden apró kis részletet kidolgozva sokkal könnyebb magunkat beleképzelni az általunk vágyott otthonba és ezáltal a megvalósítás is könnyebben megy. Valahogy amikor megtervezek egy szobát, vagy udvart vagy bármit valahogy úgy hozza a sors, hogy el kezdi magát megvalósítani, gondolok itt plusz jövedelemre, családi segítségre, bármire ami segít abban hogy részletes kis tervecskénk manifesztálni tudja magát.
Általában akkor szoktam tervezgetni amikor nagyon magam alatt vagyok, vagy egyedül érzem magam, nincs kihez szóljak egész nap, vagy hiányzik a családom, a környék ahol felnőttem, mert így a gondolataimat prímán le tudom foglalni egy számomra kellemes dologgal. A blogon pedig általában akkor születik bejegyzéstenger amikor fizikálisan nem vagyok képes semmire, de nyugodni nem tudok, nekem valahogy nem megy az unatkozás. Viszont rengeteg erőt tudok meríteni abból, hogy mások is még ha nehéz is, de próbálnak optimistán hozzá állni ehhez a vacak helyzethez ami Magyarországon van és próbálják belőle kihozni a maximumot.


Örökség:

Van ki eltékozolja, kidobja, eladja, értéktelennek tartja, van ki foggal körömmel ragaszkodik hozzá még komoly véráldozatok árán is.
Természetesen mi a második kategóriába tartozunk. Hogy miért? Mert ha ez a ház már nem a miénk lenne akkor Apának -csórimnak- nem lenne a nevén semmi, ez által nem lenne a sok ügy ami miatt elég nehézkesen jutunk egyről a kettőre és nem utolsó sorban Demoklész karjaként lebeg fejünk fölött a két csődbe ment vállalkozás miatt. Amit megtetőzött még a tűzeset is.  Persze mi ezt egy tisztítótűznek vettük plusz akkor még mindig ugyanúgy nézne ki minden, így viszont nekünk is hozzá kellett tenni a részünket, hogy itt tudjunk lakni. Apa Édesapja építette ezt a házat, pedig ez egy nagyszülői ház.
Lehet, hogy sokkal könnyebb lenne egy mások által megépített és megvásárolt házban lakni, de valahogy mindig is idegenkedtem tőle.  Milyen emberek lakhattak ott, jó lelkűek voltak? gonoszok? -számomra ez  a legfontosabb tényező - mit csinálhattak......Zárójelben megjegyezném, hogy az az összeg amit a 2 cég és az egyéb ügyek miatt már kidobtunk az ablakon - mert ezek mind ablakon kidobott pénzek sajnos-  hamarosan megközelíti egy felújítandó ház árát :-( Inkább nyögjük amíg tudjuk, mindent a családért ahogy Apa mondaná.
Az is lehet, hogy ragaszkodásomnak oka az, hogy a dédszüleim tanyáját 2 hétig sirattam, mert annak ellenére, hogy én nagyon szerettem volna ott élni édesapám és nagymamám nagypapám halála után eladott. Tényleg nagyon szerettem volna azon a tanyán élni amit dédapám és nagypapám épített.  Úgy gondolták, hogy nem gondolom komolyan. Hát nagyon rosszul gondolták/ják. Egy régi parasztház volt rajta, egy kockaház, kinti búbos kemence, gyönyörű előkert, gyümölcsös, szőlőlugas, hátul szántó, bal oldalán kis erdő, no meg istálló, tyúkól, disznóól, kukoricagóré remek sőt guszta elrendezésben.
Nagymamám házának a teteje lett lecserélve belőle + a tetőtér beépítve. Kérdem én: komolyan versenyezhet egy tető egy ilyen családi örökséggel??  Tudom, hogy nagyon fontos volt lecserélni, de miért pont a tanya árán?
 Akkor biztos nem gondolkodtam volna, hogy hol éljünk ha még meg lett volna akkor is a tanya amikor Apával megismerkedtünk, ugyanis a fő indok az volt, hogy egyedül nem engednek ki oda lakni, pedig tanyasoron van a mellettünk lévő szomszéd kb 200 méterre van. Azóta már simán felújítottuk volna az ablakon kidobott pénzből. Még mindig fáj érte a szívem, valószínűleg életem végéig fog is egy picikét.


Azért ma történt jó is, kimenekítettem a fenyők alól egy jó nagy halom ibolyát és követve a mama hagyományát áttelepítettem őket a rózsához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...