2014. június 26., csütörtök

Figyelem! Figyelem! Közhírré tétetik!

A napokban kicsit kipofoztam a blog külsejét, de a változások a tartalomra is vonatkozni fognak. A tudatalatti itt is működött, csak úgy  jöttek a dolgok egymás után. Először Apa jelentkezett mint írótárs, majd egyre inkább azon morfondíroztam, hogy másról is írhatnék, aztán csak úgy elkezdtem átformálni a blogot és úgy döntöttem, hogy akkor az írásokat is bővíteni fogom...határ a csillagos ég...


Elkezd igazi naplóként működni, több dolgot fog érinteni mint eddig, lesz egy kis ez, egy kis az meg amaz, sőt még Apa is fog néhanapján bejegyzést írni.. Eleinte lehet, hogy kicsit kusza lesz, mert van hogy egyszerre belekezdek több mindenbe, de az élet már csak ilyen. Természetesen a régi sztorikat is folytatom amit történik valami esemény. Eddig volt több füzetem amikbe írogattam és persze sosem találtam meg azt az információt amit éppen kerestem, így viszont egy helyen lesznek és nem utolsó sorban remélhetőleg más is hasznát veszi. Utólag belegondolva kár volt eddig halogatni ezt a változást, mert már annyi, de annyi mindenről írhattam volna. Valószínűleg ennek is megvan a miértje, egyébként is Ismétlés a Tudás anyja, no meg a jó pap is holtig tanul. Ugye?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...