2015. április 14., kedd

Hagyományőrző lovas zarándoklat indult a Kárpát-medence megkerülésére



„A múlt megőrzésének egyik útja, hogy ne csak a múzeumokból ismerjük meg hagyományainkat, hanem valamilyen formában meg is éljük” - mondta el az MTI-nek Chemez Farkas, aki korábban több hasonló vállalkozást szervezett, és Kazahsztánt is megjárta lóháton. A hagyományőrzés jegyében a mostani utat a négy lovas - Chemez Farkas mellett Bencze István, Hották Attila és Faragó István - betyárruhában teszi meg, így emlékezve a népi emlékezet igazságtevő hőseire.
Apa vezeti a kísérőautót :) Egyszer már volt velük, akkor Erdélyben voltak. Amikor Kazahsztánba mentek akkor is lett volna lehetőség arra, hogy Erdélyen keresztül mi kísérjük őket, de akkor voltam várandós, így nem vállaltuk be.
Vasárnap este jött B. Pista, itt aludtak, majd hajnali két óra körül útra keltek, felvették a többieket és indultak Mariazellbe. Az első nap nem volt valami kellemes, szinte egész nap szakadt az eső, az éjszakát egy patak partjánál töltötték el sátorban amit persze szakadó esőben, bőrig ázva kellett felverni, de majd ha Apa hazajön akkor remélhetőleg ír egy hosszabb beszámolót.

Szerencsés, lósántulástól mentes jó utat!

Amikor leégett a házunk akkor Farkas többször is eljött csiszolni, pakolni, hogy minél hamarabb vissza tudjunk költözni. Köszi Farki!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...